19. bejegyzés
A Kert víziója

Ezt a bejegyzést, úgy kezdd el olvasni, hogy előbb fülhallgatót teszel a füledbe és elindítod ezt: https://youtu.be/xZoKqs0ieoo !!! 🙂 🙂 🙂
Folytatván és befejezvén a Lélegző Kert történetét, szeretném leírni, hogy mi történt a telek megvásárlásra után. A hely funkcióját és jövőbeni épületeit megálmodtuk, minden összeállt a fejünkben szépen lassan: lesz egy dóm!!! 🙂 Ja… egy kör alakú dóm. Hogy hogyan, arról egyenlőre fogalmunk sincs, amit tudunk az annyi, hogy jó magasnak kell lennie, esőmentesnek és jó sok ember befogadására kell, hogy képes legyen. Ez lesz a legfontosabb épület a Kertben, ahol a foglakozások, étkezések zajlanak majd. Anyagát tekintve most úgy hisszük, hogy fából fog készülni. Ebben lesznek elhelyezve körben az asztalok és ülőalkalmatosságok. Nem hagyományos asztalokról és székekről beszélek, annak semmi értelme nem lenne ezen a helyen. Párnák lesznek a földön és alacsony kis asztalkákat képzeltünk mellé.
Nincs jobb dolog, mint mezítláb, játszós ruhában ülni törökülésben, vagy épp térdelve, akár fetrengve és olvasni, beszélgetni, meditálni, rajzolni, agyagozni vagy bármit, tényleg bármit csinálva. Úgy hiszem, hogy többet kellene mindenkinek mezítláb járnia és többször kellene az anyafölddel közvetlen fizikai kapcsolatba kerülnie. Onnan kapjuk a legtöbb energiát, ehhez képest folyamatosan cipőben, zokniban, papucsban, kanapén felhúzott lábbal vagyunk. Gondolj bele, mennyire szeretted és biztos, hogy még most felnőtt korodban jó érzésekkel tölt el, ha a tengerparton a homokban futsz vagy sétálsz, imádod, ahogy a lábnyomod ott marad egy pillanatra, míg a tenger nem elmossa nyomtalan, amikor a gyerek unszolására odamész homokozni mert nem hagy békén és akkor megint feléled benned a rég nem birtokolt érzés, hogy anyáááám, de jó ez, homokból építeni, sarazni. 🙂 Én nagyon szeretem a homokot a kezembe venni és hagyni, hogy a víz lassan kimossa az ujjaim közül. 🙂 Meg most eszembe jutott egy másik tipikus kép, amiben nekem is volt részem gyerekkoromban,félre ne értsétek, nem gúnyból írom, magam is része vagyok/voltam ennek…imádom. 🙂
Amikor a magyar családok végigdolgozva az egész telet, bebugyolálva minden nap abba a száz réteg ruhába, kibekkeli azt a rohadt hosszú, sötét és hideg időszakot megkérgesedett lélekkel, meggyötört testtel, nagy nehezen jön a tavasz és végre nyár!!! Összerakják magukat, az az egy hét kiérdemelt nyaralás tényleg jár nekik, anyu megsüti a rántott csirkét, amit muszáj még a kocsiban megenni, mert indulás után kb. 15 perccel már mindenki éhen akar halni. Betuszkolják a hűtőládát is mert az is kell arra a másfél órás útra és felszabadultan robognak a mi kis Balatonunk felé. Kicuccolás,– 6 bőrönd mert biztos, ami biztos elhozzák a fél ház tartalmát – kisfiam edd meg a maradék csirkét…jó nem, akkor Józsi te edd meg!…) És végre, oly hosszú idő után lehántja magáról a család az összes ruhát, apu fecskét ölt, anyu újra felfedezi teste hiányosságait a majd egy éve nem látott fürdőruhában, konstatálja, hogy milyen fehér, öreges és mennyire szarul néz ki. Persze, lassan egy éve nem kapott napfényt, miért is nézne ki egészségesnek?! A gyerekek nagyjából leszarnak mindent, ők már rég úszógatyában püfölik egymást a másik szobában és várják, hogy anyu és apu összeszedje magát abból a szokatlan érzésből, hogy ismét szabad a testük, lélegzik a bőrük. Szabad a szívük is és „nagyképűen” úgy döntenek nem vesznek fel papucsot a strandra vezető úton, hisz a gyerekek is olyan flottul tudnak futni a kavicsos, füves területen. Ja… a gyerekek tényleg tudnak. Ők azonban botladozva fedezik fel, hogy mennyire furcsa érzés megint érinteni a lábukkal a földet, füvet, kavicsokat. De ez jó érzés, nagyon jó érzés. 🙂 Nem tudom értitek-e mire akarok kilyukadni. Azt az érzést próbálom leírni, amikor újra kapcsolatba kerülsz a természettel tényleges, fizikai értelemben. Ezt az érzést és gyakorlatot szeretnénk a kertben is visszahozni, amikor a fűben fekve ha nagyon figyelsz, hallod a bogarak mozgását, hirtelen észreveszed a szél hangját, amit egyébként teljesen figyelmen kívül hagysz a mindennapi életedben, dallamok ritmikus ismétlődését véled felfedezni a madarak szavában, amit egyébként csak zavaros csiripelésnek hallasz. Megállsz és kezedbe veszel egy falevelet újra rácsodálkozva, hogy milyen tökéletes az erezete. Honnan tudja, hogy így kell nőnie? 🙂 Ezt már gyerekkorodban láttad, de el is felejtetted, hiszen nem volt fontos, amióta „olyan nagyon” felnőttél és pénzkereső emberré váltál. Felveszel egy követ és ellenállhatatlan vágyat érzel,hogy percekig tanulmányozod a formáját és színeit, mint egy csecsemő, amikor a kezének formájával és mozgásával ismerkedik, miközben az arcodon a nap melege elterül és a hajad megsimogatja a bőröd mert a szellő játszik vele.
Szeretnénk egy teaházat, mellette gyógynövény kertecskét ahol magunk termesztjük és szárítjuk majd a teákhoz az alapanyagot. (Normális teákról beszélek, nem rosszra gondolni! 🙂 ) Már vettem is hozzá egy gyógynövényes könyvet!!! 🙂 Csinálunk egy Tiky-bart, (Hawa-i stílusú tengerparti bungalószerű bár) mert abban már rutinosak vagyunk. Otthoni kertünkben már kettőt is építettünk. Itt lesznek majd a koktélok, gyümölcslevek és egyéb frissítők, Marcinak sör!!!! 🙂 Ezen kívül még lesz egy Thaiföld ihlette rész függőhíddal, lampionokkal, készítünk majd egy kis tavat mini híddal és csobogó szökőkúttal, tűzrakó helyeket bográcsos kajáláshoz, lugasokban meghúzódó szerelmi kuckókat, hintát (nem csak gyerekeknek), mókuskereket, mászókötelet, picike sárházakat, ahol egyedül vagy kettesben lehet pihenni, aludni. Gyerekek!!! Zubognak a gondolatok a fejemben! 🙂 🙂 🙂 Na, a lényeg, hogy építenünk kell, nem keveset…már nagyon várom! (Itt szeretném megjegyezni, hogy nem vagyunk építészek, sem ácsok, sem kőművesek…sajnos …úgyhogy, ha valaki tud és szeretne tanácsot adni, esetleg beugrani majd segíteni az építésben, sörözgetéssel és borozgatással egybe kötve, nagyon szívesen vennénk. 🙂 )
Csináltam egy Facebook oldalt, ami majd akkor lesz igazán használva, ha már megnyitjuk a mi kis mennyországunk kapuit, de én úgy gondolom, mindig dolgozzunk előre, amit meg tudunk csinálni előre, az legyen kész. Ezen az oldalon leírtam a gondolatainkat, terveinket. Ismét olyan dolog történt, ami nem hiszem, hogy szokványosnak mondható Magyarországon. Barátok, ismerősök írtak és ajánlottak fel tárgyakat, maradék építőanyagot a Kertünkhöz. Említettem, hogy mi a „vissza a természethez” eszme hívei vagyunk, így olyan anyagokra van/lesz szükségünk, amelyek természetesek: fa, textil, kő, tégla, nád, bambusz, sár. Olyan dolgokat szeretnénk használni, amik megmaradtak, úgyszólván „hulladék” anyagokat és tárgyakat. Mi szeretjük és nem érezzük cikinek vagy kellemetlennek, ha használt cuccokat viselünk vagy használunk, ha hulladékot vagy megmaradt anyagot visszaforgathatunk a körforgásba, sőt, megnyugvással és jóérzéssel tölt el, hogy nem adunk ki már megint pénzt valamiért, ami egyébként ott fekszik egy telken, ázik és az enyészeté lesz lassan. Egész októberben és novemberben ilyen anyagokat szállítottunk a kertbe megszállottként. Igazából megint csak belesodródtunk mert minden másnap írt valaki, hogy náluk van ez meg az, ha kell vigyük. És mi vittük. Nagyon sok csodás dolgot kaptunk és itt megint szeretném megköszönni azoknak a barátaimnak, akiktől kaptuk ezeket. 🙂
Egy nagyon emlékezetes eset, úgy emlékszem november elején lehetett. Edina írt, hogy van bontott, letisztított kisméretű téglája. Időpont egyeztetés után készülődni kezdtünk. Hirtelen olyan vihar kerekedett, hogy normális ember nem ment ki az utcára. Az ablakon keresztül szemléltük Marcival a viharos időjárási viszonyokat, menjünk vagy ne menjünk. Anyukám felhívott, hogy el ne induljunk, mert bajunk lesz. De akkor már nem volt visszaút, lábunkon a gumicsizma, esőkabát, pont úgy, mint amikor a tengeren, hajókban vergődnek a filmekben. Kiléptünk az ajtón és olyan röhögő görcs fogott el, hogy a két nem normális megy téglát hordani novemberben, viharban egy megálmodott vízió létrejöttének okán. 🙂 Edina felhívott, hogy biztosan most megyünk-e, megerősítettem, hogy igen, már csúszok le éppen a kertkapu felé vezető saras lejtőn. Odakocogtunk Marci szerelmetes autójával és ahogy kiszálltunk a kocsiból elvágták! Snitt. Egyetlen perc alatt megszűnt az eső, a vihar, a felhők, a hideg…minden. Tavasz lett, mosolyogva ragyogni kezdett a nap és éreztem, hogy le kell vessem a malacrózsaszín dunsztot a testemről mert csorgott a hátamon a víz. (bugyi rózsaszín esőkabátom van a kínaiból) De nem olyan lassan, fokozatosan alakult át az időjárás, ahogy az megszokott, sokkal inkább a feketéből fehér, sötétségből világos, sírásból kacagás hirtelen és felszabadító érzésével. Gyors volt, erőteljes és meghökkentő.
Nekem nem kell ennél több, hiszek a jelekben, főleg azokban, amik Mother Nature üzenetei, amik azt sejtetik, hogy a vízió már létező és vár ránk, azért jelent meg a fejünkben.
„Ha egy gondolat megjelenik a fejedben valakiről vagy valamiről az azért van, mert az a személy vagy dolog már létezik és vár rád!