18. bejegyzés
Spontaneitás

Veled született, tanult, szülők által rögzített képesség, tök mindegy. A spontaneitás rettenetesen fontos minden ember számára. Ez a témakör átfedésben van a változások elfogadása és a komfort zónából való kilépés fogalmával, legalább is számomra. Korábban írtam a kényelmi zóna időszakonkénti elhagyásával, amitől színesebb és élettel telibb lesz minden napod. A spontán dolgok befogadása és megélése erősebbé, magabiztosabbá tesz, nem a külső világ felé, leginkább befelé a saját világodban. Persze könnyű mondani, hogy legyél spontán, dönts és tedd meg! Ez is egy tanulási folyamat és fokozatosan belemerülsz, otthon érzed magad olyan helyzetekben is, amit 5-10 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottál. Az én életemben számos ilyen lehetőség adódik és mindig, kivétel nélkül mindig élek a beleugrás lehetőségével, akkor is ha tudom, lehet, hogy rápacsálok. Már nem zavar annak a tudata, hogy pofára eshetek, hiszen annyiszor megtörtént már és mindannyiszor ment tovább az életem. Mindig arra gondolok, ha jön egy ilyen lehetőség: Mikor próbáljam ki, mikor tegyem meg ezt a dolgot, ha nem most? Majd 80 évesen a halálos ágyamon agyaljak azon, hogy jaaaaj de jó lett volna akkor és ott megtenni dolgokat, de hát már túl késő mert nem látok, nem hallok rendesen, nem mozog úgy a testem, mint akkor és ott tette. Ezért is szeretek idős emberekkel beszélgetni, mert Tőlük rengeteget lehet tanulni, akár spirituális az illető, akár nem. Ha tudsz figyelni a szavaik mögött küldött üzenetekre, akkor olyan érzelmi és mentális kincseket tudhatsz magadénak, amit egyedül több év, akár évtized alatt tapasztalnál meg vagy esetleg soha .Szóval csak egy pillanatra hagyom, hogy magával sodorjon az adott esemény ereje és áramlok vele együtt, lesz, ami lesz!!! 🙂
Sok olyan helyzet jön az életembe – és gondolom mások életébe is – amikor egy olyan lehetőség toppan be, amire pénzt is kell áldozni. Legyen ez egy új üzleti lehetőség, egy program, egy utazás. Mondjuk megvan rá a pénzed, de azon kattogsz, hogy inkább kéne venni egy jobb kocsit, le kéne burkolni a teraszt, mert a beton ronda, be kéne szerezni még egy-két elektromos szart, mert annyival élvezhetőbbé vagy könnyebbé tenné a hétköznapjaink „unalmas” folyását. Ha tudnátok mennyi pénzt költöttem el olyan dolgokra, amik nem kézzelfoghatóak, nem tudok belőlük fizikai síkon felmutatni semmit, közben olyan „tróger” a házunk külseje, hogy szerintem az arra sétálók azt hiszik valami vándor cirkuszos család lakik itt. Jó, szeretjük a hippi életmódot és ezt tükrözi a kertünk és házunk belső tere is, mi a minimál hívei vagyunk, de erről is majd később írok. Megveheted a tárgyi dolgokat és nagy eséllyel boldogságot is fognak hozni…kb egy hétre. Nagyon örülsz, nézegeted, körüljárod, használod, aztán leszarod. És maradsz ott azon a kis, korlátozott helyen, ahol minden nap, minden héten, minden évben szoktál…mindig. Szépen lassan csepeg az életed infúziója, fogy és Te azt érzed kéne valami nagy változás, kiugrás, valami jobb, valami más, amíg még van nafta az infúziós üvegcsédben. Nem akarom érezni ezt az érzést. Szívesen „taposom a mókuskereket” nap, mint nap, tudván, hogy jönni fog nem sokára megint egy lehetőség, amibe újra beleugorhatok és szárnyalhatok vele.
A másik lehetőség, ha nincs meg az áhított dologra a pénzed. Nem nagy ügy, össze kell gyűjteni, kifogások nélkül. Nézd meg – akár írd is le -, hogy milyen kiadásaid vannak. 100%, hogy fogsz találni legalább 2-3 olyat, ami nélkül remekül eléldegélsz. Ne hivatkozz a gyerekre meg a számlákra. A gyereknek éppen olyan boldog lesz az élete, ha nem boldogabb, ha nem vásárolsz neki annyi tárgyat, hanem több időt töltesz vele és a számláid is csökkenthetőek, minimális odafigyeléssel. Persze, figyelni kell, hogy leoltod, kikapcsolod, lejjebb veszed, de hosszú távon tényleg megtérül. Ha pedig végképp úgy érzed, hogy nem tudsz a jelenlegi költségeidből lefaragni mert már így is a legalja, amit véghez viszel akkor keress egy lehetőséget extra bevételi forrásra. Nem olyan bonyolult, csak meg kell találnod mi az. Na ehhez segítség a meditáció, amiről már írtam. Ez nem egy harmadik műszak egy másik gyárban, hanem az a dolog, ami irgalmatlan örömöt okoz neked, imádod és alig várod, hogy neki kezdhess. Lehet az bármi. No, azt a dolgot kell megragadni és abból továbbvinni egy gondolatot meditációval, miközben a Forráshoz vagy kapcsolódva. Most nagyon nevetek, mert érzem, tisztán érezem, ahogy sokan most felszisszennek, hogy ez mekkora humbug maszlag. Lehet, hogy az, lehet, hogy nem, én igaznak hiszem és így valóban működik kivétel nélkül minden esetben. Még akkor is basszus, amikor nem találok egy tárgyat és elkezdtek meditálni és pár perc múlva érkezik a gondolat, hogy hol van a lakásban az a tárgy. Megmagyarázhatom logikával is, ha úgy jobban tetszik. Ilyenkor a tudatalattiddal lépsz kapcsolatba és onnan érkezik a sugallat. 🙂
Anyám…már megint elsodródtam az eredeti gondolattól, a spontaneitástól. Akkor jöjjenek a hétköznapi példáim. Említettem már a Lélegző Kertet, amit tavasszal keltünk életre. (Lásd Fb. Lélegző Kert) Tudtuk, hogy mit szeretünk csinálni, mi az amit imádunk, amiben hiszünk és vágytunk arra, hogy legyen valami olyan az életünkben, amit közösen tudunk csinálni. Itt négy emberről beszélek, Marciról, a Férfiről az életemben, Rebekáról, az én 21 éves másik énemről, férjéről Koppányról, aki olyan, mint a fiam és jómagamról. (Milán, a 10 éves fiam még nem akar ebben oroszlánrészt vállalni 🙂 ) Ültünk négyen és beszélgettünk. Abban a pillanatban jött a gondolat, hogy kellene egy hely, ami olyan – és csakis olyan – emberek számára lenne kialakítva, akik hisznek abban, amikben mi. Olyan emberek számára, akik már levetkőzték a földi tárgyak bűvölete keltette hamis világot. Magyarul nem akarunk modoroskodni, sznob embereknek jópofizni, a pénzkereset reményében szerepet játszani. Nem érdekel mennyit fog hozni, nem érdekel mennyi munka lesz, nem érdekel hányszor szívjuk meg, kell egy ilyen hely. 🙂 Most hosszú lenne leírni, hogy hogyan jött a pénz, de jött. Nem sok, de reményt adott arra, hogy vehessünk egy területet, ahol a Lélegző Kert megjelenik majd. Persze olyan helyet kellett találnunk, ami nincs messze a házunktól, hogy könnyen szállíthassunk építőanyagot és akár naponta leruccanhassunk oda gyorsan. Legyen olyan helyen, ahol nem lakik senki, hogy ne legyen zavaró sem nekünk sem mások számára, de olyan út vezessen oda, amin emberien lehet közelíteni. Nem túl meredek, nem túl sáros esőben sem. Legyen elég nagy ahhoz, hogy befogadjon legalább 60-80 felnőttet vagy éppen gyereket. Legyen áram és lehetőség szerint víz. Legyen olyan áron, hogy beleférjen a bevonzott pénzkeretünkbe. Ja! És legyen olyan varázslatos, hogy ha meglátom azonnal érkezzen az üzenet: Én vagyok az a hely Lili!!!! Vegyél meg!!!
Rengeteg időt és energiát fektettem bele a hely keresésébe, tényleg sokat. Neten kerestem, telefonálgattam, aztán kocsiba be , ide-oda mentünk, és vártam, csak vártam a jelre. Egy napon Rebekával indultunk megnézni Mány-ra egy jónak ígérkező telket és kis házat. Rebekával egyébként megkettőződik az energia szintünk, iszonyat eredményes Vele menni. 🙂 A megnézett hely jó volt, de már amikor kiszálltam a kocsiból, akkor éreztem a hátsó gondolataim kavargását. Nem jó. Nem ez az. Végezvén hazafele gurultunk. Ahogy vezettem éreztem egy gondolatot, fordulj be balra erre a kafa kis aszfalt útra. Megtettem. Nem tudom miért, belülről jött és én hallgatok a belső hangomra. Mindig. Lehet az bármilyen logikátlan, ész érveknek ellentmondó. Haladtunk felfelé a roggyant kis Suzukinkkal. (A világ legjobb autója 🙂, ocsmányul néz ki, de még soha nem hagyott bajban.) Elég nehéz volt elképzelni, hogy ilyen úton találunk megfelelő telket. Rebi telefonált épp és én egy kereszteződéshez érkeztem, ahonnan murva út vezet felfelé. Megálltam és csak a szememmel kérdeztem Rebit, hogy merre? Ő a fejével előre biccentett és bár nem ez lett volna megint csak a logikus, hanem a jobbra vagy balra irány, de nem. Mi felfelé mentünk. Meghökkentően jó volt az út és kisvártatva elértünk a végére. Itt egy olyan látvány tárult elénk, amit nem akartunk elhinni. Az út végén egy „alagút” van, aminek felső boltíveit a fák zárták körbe,átragyogott a lombokon a napsugár és finoman megvilágította a földre hullott levél szőnyeget. Megőrülsz, ha meglátod!!! Ahhhhh…anyám de jó ez a hely, gondoltuk. Aztán jobbra néztünk és ott egy táblát láttunk. Eladó. De mi??? Mi eladó? Nincs kapu vagy valami, ami jelezné, hogy ott egy telek van. Egy telefonszám volt még ott és bár elképzelhetetlennek tűnt itt bármilyen pozitív végeredmény, azért megtettem. Felhívtam. Ilyen helyzetben érzed, hogy zónában vagy. Annyit jelent, hogy olyan magas szinten rezegsz, hogy minden pontosan akkor és ott úgy fog összeállni, hogy nem jöhet ki belőle rossz dolog. Ha zónában vagy, minden összejön és belül valami mennyei érzés kerít hatalmába. Túláradó boldogságérzet ez, totál indokolatlanul. Na… felhívtam és persze elsőre felvette valaki. A közölt tények és az ár teljes mértékben hihetetlennek voltak és a Hölgy iszonyatosan jófej volt. Elmondta, hogy a „varázs alagút” mellett van egy másik kis út, azon 10 métert haladva meglátjuk majd a telek elejét és bejáratát. Kételkedve bandukoltunk a kis úton közben tartva a telefonbeszélgetést és akkor valami elképesztő tárult megint a szemünk elé. A hegy tetején voltunk, ez pedig a legeslegutolsó telek, ami egy óriási kukoricamezőre néz. Éppen napnyugta volt és az az érzés ezerszeresére nőtt! Megvesszük! Mondtam 10 másodperc hallgatás után, majd 3 nap múlva már a mienk volt a telek. Az adás-vétel zökkenőmentes volt, megspékelve azzal a jó hírrel, hogy van a telken egy, a Geodéziai Intézet által fúrt kút. 🙂 68 méter mély és az info-val együtt megkaptuk a teljes technikai kivitelezéséről szóló iratokat is.
Terveket szőttünk, hogy miként fogjuk megcsinálni a Kertet egy olyan hellyé, ahová spirituális emberek fognak érkezni meditálni, jógázni, előadásokat tartani és hallgatni, ahol művészeti kiállításokat látogathatnak olyan művészek munkáival, akik még most bontakoznak ki, ahol gyerekek fognak kézműveskedni, angolozni vagy épp teniszezni, ahol fogyatékkal élő gyerekek és szüleik találkozhatnak olyan pedagógusokkal és olyan szülőkkel, akikkel megoszthatják „gondjaikat” és tanácsokat adhatnak és kaphatnak, ahol hippi esküvők lesznek megrendezve, ahol minden lehetséges, ahol nincs kapzsiság, nincsenek sznob gondolatok, nincs agresszió, nem kérdés a feltétel nélküli szeretet. Mondhatjátok megint, hogy gyógy és naív vagyok, mert az emberek idióták és nem lesz jó, meg nem fog működni, ki fognak használni, be fognak csapni, bele fogunk bukni. Nem baj, nem gondolom, hogy zökkenőmentes lesz, tudom, hogy lesznek „zűrök”. De én hiszek ebben , hiszem, hogy az emberek valóban jók vagy azzá akarnak válni, csak épp a hétköznapi dolgok miatt olyan félelmekkel élnek, ami miatt a végeredmény valami negatívvá válik. Mi mindenképpen jól fogjuk megélni, mert mindenből tanulunk és fejlődünk. Hát így…én ezt hívom spontaneitásnak